Masszázs
Módszereimet tekintve különböző masszázs technikákkal dolgozom, melyek közül a két legfontosabb alappillér a svédmasszás és a kínai pont és meridián masszázs alapokon nyugvó keleti gyógymasszázs.
A nyugati típusú svédmasszázs relaxál, feloldja az izomfeszültséget, beindítja a vér és nyirokkeringést, a keleti gyógymasszázs pedig már a mélyebb rétegeket érinti, a test energetikai rendszerét mozgósítja, így gyógyító hatása is jóval erősebb.
Speciális masszázsaim mindkét technikát elegyítik, melyek egyesítik a keleti és a nyugati masszázsok összes jótékony hatását. Számomra eddig ez a masszázstípus bizonyult a leghatékonyabbnak. Teljes újjászületést eredményez.
Tapasztalataim azt mutatják, hogy a földön-matracon végzett technikák igen hatékonyan működnek, ezért masszázsaim nagy részét matracon végzem. Masszázsaimat az teszi különlegessé, hogy igény szerint energetikai kezeléssel egészítem ki őket, így a testi-lelki blokkok oldása is erőteljesebb, melynek szintén gyógyító hatása van.
A svéd masszázsról

A Svéd masszázs Európában a legelterjedtebb masszázsfajta, több masszázs alapját adja. A technikáját a svéd származású P. Henrik Ling vívómester és tornatanár fejlesztette ki a XIX. század elején.
A svédmasszázs fokozza a véráramlást, így nő a szervezet oxigénellátása, és fokozódik a méreganyagok kiürülése a szervezetből. Regenerálódnak az izmok - javul tónusállapotuk -, és rugalmasabbá válik a bőr. A masszázs a test felületén manuálisan kivitelezett és terápiás céllal alkalmazott mechanikai inger, amely a szervezet válaszreakcióját, a fizikális gyógyhatást váltja ki.
A masszázs csökkenti a szervezetben a stressz káros hatásait, relaxáló hatása megnyugtatja az elmét, sőt, boldogsághormont is termel. Nem csodaszer, de fontos szerepe van az egészség megőrzésében.
A masszázs ingerei közvetlenül, közvetetten és mechanikai úton, az idegrendszeren keresztül hatnak szervezetünkre. Ilyen módon befolyásolható a bőr, valamint a belső szervek funkcionális működése, a kötő- és izomszövet állapota
Közvetlenül a vénás és nyirokkeringést befolyásolja. A vénákban a nyomás emelkedik, mely a keringés fokozódásához vezet. Ezáltal csökken a sejtek között felgyülemlett folyadék. Közvetetten a hormonokra és az idegrendszerre hat. A mechanikai ingerek hatására bizonyos hormonok szabadulnak fel, melyek javítják a bőr, a bőr alatti kötőszövet és az izmok tápanyagellátását.
A masszázs hatásai az Ön szervezetére:
- Stresszoldás, lazítás
- Görcsoldás
- Fájdalomcsillapítás
- A bőr, a keringés, a nyirokrendszer állapotának javítása
- Általános közérzetjavítás
- Krónikus fáradtság ellen
- Egyes fejfájások kezelésére pl.: fronthatások idején
- A teljesítőképesség fokozása, az izmok állapotának javítása
- A mozgásbeszűkülések kezelésére
- Pszichoszomatikus eredetű panaszok (görcsök, emésztési problémák) kezelése
- Egészségmegőrzés
- A szívverés normalizálása
- A légzés optimalizálása
- A vérnyomás szabályozása
- A savasodás (acidózis) kémiai úton történő csökkentése
Mikor NE masszíroztasson?
A svédmasszázs ellenjavallatai:
- akut
állapot
- gyulladásos
betegségek
- fertőző
betegségek, láz
- csonttörés,
égés, ficam, trauma
- TBC
- ittas/drogos
állapot
- epilepszia
- bőrelváltozások
- rosszindulatú
daganat
- terhesség
első három, illetve utolsó hónapja
- menstruáció
legerősebb napjai
- elzáródásos
érbetegségek
- akut
vénás betegségek
- kezeletlen
szívritmuszavar
- előrehaladott
csontritkulás
- kezeletlen
magas vérnyomás
Kérem, gerincbetegségek, cukorbetegség, vérzékenység fennállása, onkológiai indikációjú beavatkozás, vagy terhesség, illetve bármilyen komolyabb esetben konzultáljon kezelőorvosával, aki eldönti, részt vehet-e Ön masszázson!
A kínai pont és meridián masszázsról

Megfájdult a feje, felidegesítették munka közben, alvászavarral, hátfájással küzd, vagy egyszerűen csak náthás? Nap, mint nap, számtalan kellemetlen helyzettel találkozhatunk. Megoldást nyújthat mindenféle mellékhatás nélkül a hagyományos kínai gyógymódok alkalmazása, melyek napjainkban egyre inkább elterjedtek. Célja, hogy az emberi test egészségesen és harmonikusan működjön. A kínaiak szerint az ember vitalitással, életenergiával, egyszóval "csi"- vel rendelkező lény, és ennek a "csi" áramlásának a harmóniája jelenti az ember egészségét, ha ez felborult diszharmóniát tapasztalunk és megjelenik a betegség.
Megfigyelték a testünkön nagyon sok ingerpont található, melyek egyfajta meridián rendszert alkotnak. Betegség vagy fájdalom esetében ezek az akupresszúrás pontok érzékenyek és ingerlésükkel befolyásolható a közérzetünk. A működésükre több szabályszerűséget is felfedeztek. A legismertebb tulajdonság, hogy a bőr, az izmok, ízületek, csontok, erek és a belső szervek azonos gerincvelői szegmentumból nyerik idegi ellátottságukat és funkcionális kölcsönhatásban állnak egymással. Így akupresszúrás masszázs az idegrendszer reflexes hatásmechanizmusát is fölhasználja, melyek beindítják a test öngyógyító, regenerációs folyamatait
A módszer lényege, hogy a testen futó meridián rendszer és rajta elhelyezkedő gyógyító akupresszúrás pontokat kezeljük akupresszúrás masszással. Egy komplex változatos testkezelő csomag amit ajánlok, mely figyelemre méltó a fájdalomcsillapító, relaxáló, vagy frissítő közérzetjavító hatása.
Milyen hatásai vannak?
- Nyirok- és vérkeringés javulása
- Reflexiós távolhatások (a pontokon és meridiánokon keresztül hatást gyakorlunk az adott életfolyamatra, vagy kiiktatjuk a negatív kedvezőtlen hatásokat)
- A kapillárisok (hajszálerek) tágulása
- Vérnyomás és pulzusmódosulás
- Anyagcsere fokozódása, fogyasztás elősegítése
- Izom rugalmasságának javulása, teljesítménynövekedés
- A bőr öregedése lelassul, a sejtek és rostjaik képződése fokozódik
- Az idegrendszer egészére hatást gyakorol, ami akár a masszázstól függően lehet nyugtató, stresszoldó, avagy serkentő, frissítő
- Fájdalomcsökkentő
- Salaktalanít, méregtelenít
- Erősíti az immunrendszert
Nem alkalmazunk akupresszúrát a következő esetekben:
- nyitott sebfelületeken
- sérült bőrfelszínen, pl. kelések, pattanások, kiütések, fekélyek területén
- bőrbetegségek, bőrfertőzések, bőrgyulladások esetén
- ízületi gyulladások esetén (duzanat, nyomási fájdalom, bőrvörösség)
- tág visszerek területén és környékén, trombózis idején
- vénák gyulladása esetén
- fertőző betegségek idején
- törés , különféle csont-, ízület-, izomsérülések, esetén, rándulások, ficamok heveny szakaszában
- súlyos szívbetegség-szívelégtelenség fennállása esetén
- vesegyulladás, veseelégtelenség esetén
- pszichiátriai betegségek idején
- közvetlenül műtét után
- előrehaladott csontritkulás esetén
- alkalmazása során nyugtatók, izgatószerek, dohányzás, alkohol fogyasztása ellenjavallt
Mi történik a kínai masszázs során?
A kínai masszázs során a masszőr kézzel stimulálja az akupunktúrás pontokat, így ez a módszer megoldás azoknak a betegeknek az esetében is, akik félnek az ilyen kezeléssel járó tűszúrásoktól. A masszőr különböző technikákat alkalmaz az izmokon és a meridiánokon is, ezek felfrissítik az adott területet, segítik a szervezet energiáinak szabad áramlását. Ezen kívül kimozgatás is történik: oldjuk az ízületek kötését.
A speciális masszázsról

Munkám során rengeteg olyan vendég talált meg, akik a stresszes hétköznapok, a túl sok ülő munka, vagy sporttevékenység következtében "beállt" izomzatra panaszkodtak, ill. hátfájdalmaik miatt kértek tőlem segítséget.
Az összeállított komplex program igen hatékonyan kezeli a hát fájdalmait. Az egy órás erősebb fokozatú hátmasszázs első részében kb. 30 percen keresztül svédmasszázzsal lazítom fel az izmokat, majd a következő 30 perc keleti akupresszúrás jellegű hátmasszázs következik, amely már a mélyebb izomrétegeket érinti.
Ezután igény szerint nyak-váll-csípő kimozgatást és nyújtást is végzek, mely a test szimmetriájának helyreállítását célozza meg. Végül a hát kezelése energia kiegyenlítéssel fejeződik be.
Az eredmény: Megkönnyebbülés, felszabadultság, egyfajta "kitágultság" érzés - erről számolnak be a kliensek. Ez az az érzés amikor visszatérünk eredeti egyensúlyi állapotunkba.
Szeretettel várom Stúdiómban a Ön által választott masszázsra.
Bejelentkezés: